Kétmilliárdos beruházással tetőcserépgyártó üzem épül Kunszentmiklóson

Egyre több olyan vállalkozás van a magyar gazdaságban, amelyek élenjáró technológiát alkalmazva nemcsak a hazai piacon állják meg a helyüket, hanem külföldön is versenyképesek - jelentette ki Varga Mihály a Terrán Tetőcserép Gyártó Kft. második kunszentmiklósi üzemcsarnokának alapkőletételén. A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a magyar építőipar évről-évre növekszik, ezért nagy a kereslet az olyan cégekre, amelyek magas hozzáadott értékű termékekkel és szolgáltatásokkal bírnak.


A tárcavezető elmondta, a vállalat mintegy kétmilliárd forintos beruházását a kormány közel 500 millió forinttal támogatja, és a bővítésnek köszönhetően a hatékonyság és automatizáltság növelése mellett 20 új munkahely is létrejön.
Az építőipar teljesítményét értékelve a miniszter kitért arra is, hogy a legfrissebb adatok szerint a lakásépítések száma akár 20%-kal is bővülhet ebben az évben, amelyhez a Családvédelmi Akcióterv keretében kibővített otthonteremtési kedvezmény, a javuló foglalkoztatási és jövedelmi helyzet, az alacsony kamatkörnyezet, az élénkülő hitelezés, valamint a kedvezményes lakásáfa is hozzájárul.
A miniszter emlékeztetett, hogy 2014 és 2020 között több mint 12.000 milliárd forint uniós forrás áll Magyarország rendelkezésére, amelyet hazánk 10 operatív program keretében használ fel. A tárcavezető kiemelte, hogy ezek közül az egyik legjelentősebb, a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program, amellyel a kormány a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítását, a foglalkoztatás emelését, a szakképzési lehetőségek bővítését, és az innovatív eljárások alkalmazását kívánja támogatni. Az eddig eltelt időszakban a GINOP keretében több mint 17.600 projekt nyert el támogatást közel 2.530 milliárd forint értékben – ismertette Varga Mihály.
A magyar kormány azzal számol, hogy 2023-ig magas, az uniós átlagot meghaladó lesz a növekedés hazánkban – utalt a miniszter az elmúlt héten az Európai Uniónak benyújtott konvergencia-programra. Mint mondta: minden fontos gazdasági mutató azt támasztja alá, hogy Magyarország a következő években is az uniós átlag feletti növekedési pályán marad, amihez stabil államháztartás és csökkenő államadósság társul.

Forrás és fotó: Pénzügyminisztérium

További információk: hiros.hu, keol.hu