Elindult a CédrusNet Szenior Tudáshasznosítási Program Kecskeméten, amelynek középpontjában az 50 év feletti szakemberek tudásának, tapasztalatának, rejtett erőforrásainak hasznosítása áll. Az 50 és 60 év felettiek a Cédrus Net által bekapcsolódhatnak például a város kulturális programjaiba, illetve egyéb munkaerőpiaci területeken is hasznosíthatják tudásukat, mint például az oktatásban és az egészségügyben. A programba bevonnák többek között a munkaadókat, a piaci szereplőket, a szakmai egyesületeket, a nyugdíjas klubokat és a civil szervezeteket. Így mint egy hálózatot alkotva a CédrusNet program képes lehet arra, hogy érdemi segítséget nyújtson a munkaerőpiacról kiszoruló idősebb korosztálynak.

Egy 2014-es adat szerint a 62 év felettiek Kecskemét népességének több mint 20 százalékát jelentik. Sárközy Erika, a program fejlesztője és vezetője elmondta, a CédrusNet a társadalmi piacra irányítja ezt a hatalmas humánerőforrást és tapasztalatot, ami számtalan lehetőséget nyújt számukra.

„Kiegészítő jövedelmet, értelmes munkát, a méltóság megtartását, hasznosságélményt és egészséget, mert azok az emberek, akiknek nincs feladatuk és kikerülnek a társadalomból és izolálódnak, azok betegek lesznek.”-hangsúlyozta Sárközy Erika.

A Közgyűlés még tavaly decemberben indította el a CédrusNet Szenior Tudáshasznosítási Programot Kecskeméten, amelynek első eleme egy tudományos, kutatási program.

„Ez fogja majd nekünk feltárni azokat a lehetőségeket, amiben az idősekkel együtt és azokkal, akik szeretnének ebbe a kecskeméti programba bekapcsolódni, mint kecskeméti idősödő polgárok és idősek, meglátjuk, hogy milyen területen tudják majd ezt az erőforrást tovább hasznosítani” - mondta Engert Jakabné, az Esélyteremtési Bizottság elnöke.

A Cédrus Net tehát az idősödő társadalomban rejlő lehetőségek kihasználásának új módszereit, eszközeit keresi. A hároméves program mintegy 10 millió forintból valósul meg. Egy helyi kutatással indul, melynek eredményei június végén jelennek meg. Erre támaszkodva kezdődik meg a társadalmi innovációs eszközök fejlesztése, bevezetése. A CédrusNet egy olyan mintaprogram lehet, amely elsőként Kecskeméten valósul meg.

Forrás: hiros.hu