Kecskemét és környéke az igazi nyertese a gazdasági növekedésnek. A megye többi része igyekszik felzárkózni, de a közlekedés minősége komoly akadályt jelent –  derült ki a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitó programján, az Öreg Tanyacsárdában.

Gaál József, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a helyi viszonyokról szólva jelezte: az Alföldnek ezen a részén is nagy kihívás a szakképzett munkaerő biztosítása. Hozzátette, hogy az önkormányzatok befektetőbarát hozzáállása, a nyitottság, a képzés és a "talentumok ide vonzása", valamint a leszakadó területek infrastruktúrájának javítása alapozza meg és erősítheti a helyi gazdaság versenyképességét. A régióban meghatározó fejlesztések között említette a kamara kezdeményezésére megvalósuló Kalocsa-Paks Duna-híd és az M44-es gyorsforgalmi út építését, valamint 5,5 milliárd forintból polgári repülőtér kialakítását és a Pallasz Athéné Egyetem napokban kezdődő, 12 milliárdos campus-építését Kecskeméten.

A hazai vállalkozások fejlődésének egyik legnagyobb gátja ma már a munkaerőhiány, a pozitív gazdasági mutatók fenntartásához és a versenyképesség javításához hosszú távú jövedelem-felzárkóztatásra és a hatékonyság növelésére van szükség - ezt már a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke jelentette ki. Parragh László előadásában hangsúlyozta: a kamara égisze alatt olyan üzleti közösség kezd kialakulni és stabilizálódni, amely Magyarország sikerének és túlélésének egyik kulcsa. Az ország versenyképességét ma leginkább az határozza meg, hogy a teljes foglalkoztatás határához értünk, munkaerő-tartalékaink kimerülőben vannak - húzta alá az elnök. Rámutatott: Nyugat-Európa munkavállaló-elszívó hatása nehéz helyzetet teremt. Nem csupán azért, mert 3 millió honi munkavállalóval szemben 300 ezren külföldön dolgoznak, hanem mert ez a 10 százalék a magyar munkaerő legszorgalmasabb, legrugalmasabb, leginnovatívabb rétege - fogalmazott dr. Parragh László. Az országos elnök szólt arról is, hogy a kamara fontosnak tarja, hogy a jelenlegi mintegy 230 ezer közmunkás létszámát 2020-ra 100 ezer fő alá szorítsák. Emellett szükség van az adóterhek további mérséklésére, az uniós források minél nagyobb arányának gazdaságfejlesztési célú felhasználására, a kutatás-fejlesztés támogatására, a versenytárs országokkal való együttműködés erősítésére és az emberek közérzetét javító beruházásokra, fejlesztésekre. Megfogalmazása szerint a vállalati fejlesztések zászlóshajója a Mercedes, amely 1 milliárd euróból épülő új gyárában 2500 új munkahelyet hoz létre a megyeszékhelyen.

Csizmadia Norbert, a Pallas Athéné Geopolitikai Alapítvány kuratóriumi elnöke a világgazdasági tendenciákat elemezve a rendezvényen elmondta: ma Földünk két növekvő régiója Ázsia és Közép-Kelet-Európa. Fúziós és hálózatos közegben élünk, és azok az országok lesznek sikeresek, amelyek tudnak ehhez alkalmazkodni és egyedit alkotni. Magyarország ilyen, büszkék lehetünk a tudásunkra, kreativitásunkra, amelyek vállalati és globális értelemben is sikertényezők - hangsúlyozta.

A BKMKIK Gazdasági Évnyitójáról tájékozódhat még a következő internetes oldalakon:

hirös.hu

kecskemetitv.hu

baon.hu

keol.hu

 

 

 


DSC03768.jpg DSC03776.jpg DSC03778.jpg

DSC03780.jpg DSC03786.jpg DSC03787.jpg

DSC03789.jpg DSC03790.jpg DSC03792.jpg

DSC03795.jpg DSC03796.jpg DSC03802.jpg

DSC03807.jpg DSC03810.jpg DSC03811.jpg

DSC03813.jpg DSC03814.jpg DSC03815.jpg

DSC03816.jpg DSC03819.jpg DSC03821.jpg

DSC03822.jpg DSC03824.jpg DSC03825.jpg

DSC03828.jpg DSC03830.jpg DSC03834.jpg

DSC03836.jpg DSC03843.jpg DSC03844.jpg

DSC03847.jpg DSC03850.jpg DSC03852.jpg

DSC03853.jpg DSC03854.jpg DSC03855.jpg

DSC03856.jpg DSC03857.jpg DSC03858.jpg

DSC03859.jpg DSC03860.jpg DSC03861.jpg

DSC03862.jpg DSC03863.jpg DSC03865.jpg

DSC03866.jpg DSC03869.jpg DSC03870.jpg

DSC03873.jpg DSC03879.jpg DSC03885.jpg

DSC03891.jpg DSC03896.jpg DSC03913.jpg

DSC03920.jpg DSC03921.jpg DSC03927.jpg

DSC03934.jpg DSC03935.jpg DSC03941.jpg

DSC03950.jpg DSC03958.jpg