Tanulószerződéses tanulók juttatása 2020. január 1-től

A tanulószerződéses tanulók juttatását januárban 2 alkalommal kell emelni:
- január 1-től a minimálbér emelkedése miatt (a tanulószerződés 9. pontja a minimálbérhez viszonyítva jelöli a százalék mértékét)
- január 25-től az első féléves eredmény függvényében a tanulószerződés 11. pontjában meghatározott szempontrendszer szerint (januárban időarányosan).

Segíts gyermekednek megtalálni célját!

RAJTAD MÚLIK - film

Gyerekkori álmaink jövőbeli munkahelyünkről gyakran nem válnak valóra – ám ez nem kell, hogy törvényszerű legyen. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara legújabb kampányfilmjében arra hívja fel a szülők figyelmét, hogy mennyire fontos, hogy támogassák gyermekeiket abban, hogy valóban azt csinálják, amit szeretnének!

Rengeteg tinédzser válaszol nehézkesen, sőt, még a fiatal felnőttek közül is többen hezitálnak, ha valaki megkérdezi tőlük, milyen pályán szeretnének elhelyezkedni. A gyermekek azonban a lehető legnagyobb bizonyossággal közlik elképzelt szakmájukkal kapcsolatos vágyaikat, hiszen tudják, mi érdekli őket. Ha szeretnek segíteni a sütésnél, odáig vannak az autókért, vagy gyakran sertepertélnek a kertben, nem is kérdés számukra, mivel indíthatják pályafutásukat. Mikor látjuk, mit csinálnak a legszívesebben, az pontos indikátora annak, mely szakmákban lesz a jövőben helyzeti előnyük.

Alapszakmákat bemutató kiadvánnyal segíti a pályaválasztás előtt állókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Alapszakmákat bemutató kiadvány jelenik meg

Alapszakmákat bemutató kiadvánnyal segíti a pályaválasztás előtt állókat az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.

Régi és új OKJ - szakmák "átfordítása"

A 2019. szeptember 30-án megjelent új Országos Képzési Jegyzék teljesen átalakítja a középfokú szakmai oktatást. Elsődleges cél a szakmakínálat szűkítése volt, az alapszakképesítéseket pedig kizárólag iskolarendszerben lehet majd oktatni.
A szakképesítések vonatkozásában újdonság, hogy vannak, melyeknek az elnevezése, van, melyeknek a tartalma is megváltozott, továbbá vannak új szakképesítések is az OKJ-ban.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2