Szurkoljunk együtt a Euroskills magyar versenyzőinek!

A szeptember 26-án, szerdán kezdődő szakmák Európa bajnokságán, a EuroSkills rendezvényen 28 országból 37 szakmában versenyeznek a fiatal szakmunkások Budapesten. A verseny célja, hogy ráirányítsák a figyelmet az alkotó munka örömére. A magyar csapat mintegy 30 szakmában vesz részt a versenyben, a hagyományos szakmák mellett a magyar versenyzők jók a mechatronikai, az informatikai területen és az autóiparban.

A verseny 3 napja tényleges vetélkedés lesz. A szakértők a verseny előtt közlik a feladatot, szakmánként mindenki ugyanazt a munkát végzi, amihez azonos eszközöket, alapanyagot kapnak, a harmadik napon a zsűri értékel, szombaton lesz az eredményhirdetés - tájékoztatott Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke.
Ma Magyarországon a szakképzés megítélése átalakulóban van, csak úgy, mint maga a szakképzési rendszer. Fontos kérdés, hogy milyen kritériumrendszer mentén ítéljük meg, hogy egy országban jó vagy rossz a szakképzés? Ilyen fokmérő lehet például a szakképzés berkein kívül kevéssé ismert WorldSkills és EuroSkills versenyek. E megmérettetések keretében – évente váltakozva – Európa és a világ legtehetségesebb fiatal szakemberei mérik össze tudásukat és tehetségüket.
A nemzetközi szakmai versenyek tízéves történetében a 18 és 25 év közötti magyar fiatalok összesen 62 elismerést, 10 arany, 11 ezüst, 21 bronz és 20 kiválósági érmet szereztek. Ilyen eredményeket a hazai fiatalok naprakész és kompetitív szakmai tudás nélkül nem tudtak volna elérni, tették mindezt idegen országokban, idegen környezetben, idegen nyelven. Az idei év viszont más, hiszen hazai pályán szállnak ringbe a válogató versenyeken legtehetségesebbnek bizonyult magyar versenyzők, ugyanis szeptember 26-a és 28-a között a közép-kelet-európai régióban elsőként Magyarország rendezi meg a szakmák Európa-bajnokságát, a EuroSkills Budapest 2018-at. A háromnapos ingyenes rendezvényre a szervezők minden érdeklődőt szeretettel várnak. Drukkoljunk együtt a magyar csapatnak a Hungexpo-n!
A szakmák Európa-bajnokságára utazóknak a MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít.