„Kamarával, együtt a vállalkozásokért” – lezárult a harmadik kurzus

A Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Kara a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával közösen „Kamarával, együtt a vállalkozásokért” néven exkluzív, szabadon válaszható tárgyat indított 2020 szeptemberében. A kurzus hallgatói a GTK oktatóitól, valamint a megye sikeres üzletembereitől és gazdasági szakembereitől tanulhatták meg az üzleti ötletek megvalósításának és egy vállalkozás elindításának a mesterfogásait. Az előző tanévben újabb üzleti kurzus indult, idén pedig a harmadik vette kezdetét. Ez a képzés zárult le május 16-án.

Fókuszban a melírtechnikák! - Fátrai Krisztina mesterfodrász tartott képzést a kamarában

A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Fodrász Klubjának képzésén mintegy száz szakember tanulhatta meg a legújabb és legmodernebb melírtechnikákat Fátrai Krisztina mesterfodrásztól.

Három ecset színei – új kiállítás a kamarában

Csernus Erzsébet, Szalontai Mariann Edit és Szalontai László Tibor munkáiból nyílt tárlat a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A május 11-i eseményen az alkotásokat Szappanos István festőművész ajánlotta a közönség figyelmébe.

Létesítmények fenntartásának, üzemeltetésének tűzvédelme – Szakmai nap a használat tűzvédelméről a kamarában

Az emberi gondatlanság után a villamos eredetű tűz a leggyakoribb.

Tűzvédelmi szakemberek és létesítményüzemeltetők tanácskoztak április 21-én a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában. A köztestület és megyei katasztrófavédelmi igazgatóság közös szervezésében a létesítmények használata során felmerülő tűzvédelmi kérdéseket vitatták meg az érintettek.

Miért éppen Franciaország? – webinárium a kamarában

Miért éppen Franciaország? Ezzel a címmel szervezte meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt az online tájékoztatót és konzultációt, amelyet a francia piacra készülő, vagy a már ott jelen lévő, de üzleti kapcsolataikat bővíteni kívánó vállalkozásoknak kínálta.

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2