A 2019. évi májusi küldöttgyűlés tagsága a napirendek tárgyalása során megszavazta a Kamara 2018. évi beszámolóját, valamint elfogadta a Kamara 2019. évi pénzügyi tervét. A napirendeket követően Kott Ferenc, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Informatikai Kollégiumának elnöke tartott előadást mesterséges intelligencia témában.

A gazdaság fejlődése a digitalizáció fejlődésének kulcsa, hiszen tapasztalható, hogy Amerika és Dél-Kelet-Ázsia a különböző gazdasági területeken is hasznosítani tudja a mesterséges intelligencia (MI) által nyújtott lehetőségeket. A nemzetközi trendek szerint a TECH-óriáscégek, például a Google, az IBM, az Amazon már olyan szintre fejlesztették a hangalapú intelligenciát, hogy az átlagember egy telefonbeszélgetés kapcsán nem tudja megkülönböztetni, hogy mesterséges intelligenciával vagy természetes személlyel kommunikál. A nyelvi eszköztárat még akcentussal és a valóságos beszéd jellemzőivel (pl. hümmögés) is ki tudják egészíteni.
Az MI hatalmas távlatokat nyithat – hangsúlyozta Kott Ferenc. Olyan tájékoztatási formákra tanítható meg az MI, mint például az ügyfélszolgálati tájékoztatás. Az ennél magasabb szakmai tudást már a humán erő látja el.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Informatikai Kollégiumában számos alkalommal egyeztetnek ebben a témában. Úgy látják, hogy a magyar vállalkozások fejlődésének egyik kitörési pontja a gazdasági életbe beépíthető MI alkalmazás lehet. A Modern Vállalkozások Programjában egy MI alapú „szupertanácsadó” segítségével a jelenlegi 10.000-es nagyságrendű elérést 100.000-es nagyságrendűre lehetne növelni. E projektjavaslat kapcsán Kott Ferenc kifejtette: az MI „szupertanácsadó”, azaz a digitális vállalkozói asszisztens kiemelt értéke, hogy nem fárad, 0/24-ben dolgozik, és akár ezer embert is fel tud hívni egyidőben.
A digitalizáció tehát példátlan felzárkózási esély Magyarország számára. Az 5G és a mesterséges intelligencia kitörési pontok lehetnek – zárta gondolatait Kott Ferenc.

 


Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó