Misbrenner Márton festőművész munkáiból nyílt kiállítás a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában.

A kelebiai születésű alkotó és családja 1970 óta él Kecskeméten. Képzőművészettel középiskolás korától foglalkozik, változó intenzitással. Kecskeméten és Baján járt szabadiskolákba, képzőművészeti körbe. Mesterei közül fontos számára a Kecskeméten élt Palkó József művésztanár és a Baján alkotó B. Mikli Ferenc. Mindketten Rudnay Gyula tanítványai, akik a klasszikus magyar festőiskola hagyományait ápolták, a természet szeretetét és tiszteletét adták át tanítványaiknak.
A Túri Endre kecskeméti zománcművész által vezetett körben az anyag tiszteletét és a pontos munkát tanulhatta meg Misbrenner Márton.
Alkotótáborokban vett részt Kecskeméten, Baján és Egerben, valamint az ország több pontján. Külföldön Csehországban vett részt nemzetközi alkotótáborban. Külföldi és hazai útjai során szívesen gyűjtött élményeket, melyek visszatükröződnek az alkotásain.
Szándéka, hogy a képei sugározzák a táj, a természet szeretetét, amely érzést a mestereitől is örökölt. Mérnökként nem áll távol tőle az ember alkotta épített környezethez való vonzódás sem. Igyekszik hangulatokat továbbítani, melyeket egy adott pillanatban megélt.
Misbrenner Márton önálló és csoportos kiállításokon vett részt korábban Kecskeméten, Baján, Budapesten, Egerben, valamint több hazai településen.
A kereskedelmi és iparkamara emeleti kiállítóterében lévő műveket Mészáros Marianna festőművész ajánlotta az érdeklődők figyelmébe.
A fények játéka, a vízen tükröződő formák megannyi szépsége tárul a közönség elé április 30-ig, munkanapokon 8 óra és 17 óra között.

DSC_5942.jpg DSC_5944.jpg DSC_5946.jpg

DSC_5949.jpg DSC_5951.jpg DSC_5952.jpg

DSC_5954.jpg DSC_5956.jpg DSC_5958.jpg

DSC_5959.jpg DSC_5960.jpg DSC_5962.jpg

DSC_5963.jpg DSC_5966.jpg DSC_5970.jpg

DSC_5971.jpg DSC_5978.jpg DSC_5981.jpg

DSC_5984.jpg DSC_5986.jpg DSC_5987.jpg

DSC_5994.jpg DSC_5995.jpg DSC_5996.jpg

DSC_5997.jpg DSC_5998.jpg DSC_6000.jpg

DSC_6005.jpg DSC_6006.jpg DSC_6007.jpg

DSC_6010.jpg DSC_6013.jpg DSC_6017.jpg

DSC_6018.jpg DSC_6019.jpg DSC_6021.jpg

DSC_6029.jpg DSC_6038.jpg DSC_6041.jpg

DSC_6044.jpg DSC_6046.jpg DSC_6048.jpg

DSC_6055.jpg DSC_6056.jpg DSC_6060.jpg

DSC_6061.jpg DSC_6063.jpg DSC_6066.jpg

DSC_6067.jpg DSC_6071.jpg DSC_6072.jpg

DSC_6075.jpg DSC_6077.jpg DSC_6080.jpg

DSC_6081.jpg DSC_6089.jpg DSC_6092.jpg

DSC_6096.jpg DSC_6113.jpg DSC_6120.jpg

DSC_6121.jpg DSC_6122.jpg DSC_6124.jpg

DSC_6129.jpg DSC_6132.jpg Misbrenner_Mrton_meghivo_kicsi.jpg