Bácska ízeinek legjava

Ismét egybegyűltek a helyi és környékbeli őstermelők és kisvállalkozók: a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara hatodik alkalommal szervezte meg Bácskai Nap elnevezésű termékmustráját, amelyre május 26-án, szombaton délelőtt a Bácskai Kultúrpalotába várták az érdeklődőket.

Amint azt Györökné Mészáros Eszter köszöntőjében felidézte: 2005-ben a Pósta csarnokban szervezték meg a három napos, nagyszabású Bácska Expót, számos kiállítóval és kísérő programokkal. Ennek ugyan nem lett folytatása, de valami hasonlóval mindenképpen szerettek volna előállni, így jött hat évvel ezelőtt a Bácskai Nap gondolata, amely csak egyetlen délelőttön tart ugyan, de lehetőséget biztosít a kisvállalkozóknak a bemutatkozásra, ismerkedésre, kapcsolatépítésre. Elkészült a Kiváló Bácskai Termék levédett logója is, amelyet azóta is minden évben tanúsítványként kapnak meg az arra érdemes kiállítók, és egy évig használhatják a nyertes termékeken. A pályázat (és a rendezvényen való részvétel is) ingyenes, a BKMKIK ezzel is támogatja a vállalkozókat, termelőket. A közönség pedig számos terméket kóstolhat, vásárolhat, újdonságokkal ismerkedhet.
Az önkormányzat részéről Appel Péter tolmácsolta Fercsák Róbert polgármester üdvözletét, kiemelve, hogy a jelen rendezvény is híven tükrözi a kincses Bácska értékeit és az ebben rejlő gazdasági potenciált. Megítélése szerint fontos, hogy a termelők és a vásárlók megismerjék egymást. Ezt a gondolatot fejtette ki Halmosi Zoltán, a BKMKIK elnökségi tagja is, aki saját bevallása szerint minden évben felfedez valami új terméket, amit később szívesen vásárol és használ is.
Idén 17 kiállító egy vagy több terméke kaphatta meg a Kiváló Bácskai Termék minősítést: Balogh Mihályné Anna, Zoland Family Kft. - Chokolady, Stranszki Julianna, Kőszegi Jánosné, Bányai György – Bajai Ökoporta, Házi Pirospaprika Kft., Vecsernyés Irén, Kápolnás Szikvízüzem Kft., Bácsalmásért Szociális Szövetkezet, Szente Fűszer Bt., Nagyné Verbászi Ágnes, Etsberger Teréz, Hurtony Méhészet, Vidéki Péter – Vidéki Ökoporta, Harti Imre, Pencz Pál és a szerbiai Zdravo Prordukt örülhetett az elismerésnek. Közülük többen már évek óta pályázói és nyertesei a díjnak, néhányan pedig most először bizonyultak sikeresnek.
A program helyi tánccsoportok fellépésével, valamint kóstolási lehetőséggel folytatódott.

Forrás: baja.hu