A tagság szakmai tudásának és műveltségének, a szakmai kultúra fejlesztésének érdekében, az aktív szakmai közösségi élet működtetésére, annak támogatására született meg az a nyilatkozat, amelyet kézjegyével látta el Tasi László, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara Kézműves Tagozatának alelnöke, valamint Schulze László. A Magyar Országos Szakmai Ipartestület elnöke úgy véli: az együttműködés szakmai alapját az ipartestület adja, a kamara az anyagi segítséget nyújtja.

A KSZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájának 10-14. évfolyamos fodrász és kozmetikus tanulói Nyíregyházán, a jubileumi XV. Szabolcs Kupa Nemzetközi Szépészeti Versenyen képviselték városunkat rendkívül szép sikert elérve.

"Az ember sokat ér a világban, ha ért a szakmájához."

A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) felhívással fordul a vállalatokhoz, közintézményekhez, civil és társadalmi szervezetekhez, valamint magánszemélyekhez, hogy vegyenek részt a 2017-es Szakképzési Díjra kiírt pályázaton. E díj azon kiemelkedő projekteket és kezdeményezéseket méltatja, melyek jelentős mértékben és példaértékű módon segítik elő a gyakorlatorientált szakképzést Magyarországon. A díj célja, hogy ösztönözze a magyarországi szakképzési rendszer fejlesztését.

A pályázati tudnivalók a mellékelt állományban és a DUIHK oldalán találhatók.

Felnőttek az iskolapadban címmel, a szakmaválasztás, a szakmatanulás felnőttkorban témakörben rendezett szerdán szakmai rendezvény a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. A program meghívottjai a témában érintett gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetek, gazdasági és szakmai érdekképviseletek, szakképző intézmények, fenntartók, főiskolák, felnőttképzést folytató szervezetek, társkamarák voltak.

Rendezvénynaptár

October 2019
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30 31

evszazadokoroksege

Kamarai Videók

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó