A magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek a szakmák világversenyén

A szakmák olimpiájának is nevezett rendezvényen az idén mintegy 56 szakmában 1300 fiatal szakmunkás versenyez 63 országból, régióból augusztus 23-26. között a Kazany Expo nemzetközi vásárközpontban, az eredményt a zárónapon, augusztus 27-én hirdetik ki. Magyarország hetedik alkalommal képviselteti magát a kétévente megrendezésre kerülő WorldSkills versenyen, a magyar csapatban minden eddiginél többen indulnak: 22 szakmában 24 fiatal szakmunkás. A versenyt Dmitrij Medvegyev orosz miniszterelnök nyitotta meg. A Kazany Arénában tartott nagyszabású gálán részt vevő delegációkat, versenyzőket, felkészítőiket köszöntve kiemelte, hogy a fiatal szakemberek nemcsak megmérettetik magukat, hanem a jövőt is képviselik.

Simon Bartley, a 82 országot, köztük a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara révén Magyarországot is soraiban tudó WorldSkills szervezet elnöke a fiatalokhoz szólva rámutatott arra, hogy a szakma elsajátítása, a tudás, a kiválóság stabilitást jelent az életben, és fontos szerepet tölt be a növekedésben.

Csiszár Zsófia, a magyar csapat vezetője az MTI-nek elmondta, a magyar versenyzők többségét idén márciusban választották ki, azóta folyamatosan készülnek a versenyre. A csapatban három olyan versenyző is van, aki a tavalyi budapesti EuroSkillsen érmet szerzett, a többiek először versenyeznek. Hozzátette, felkészülésük több elemből tevődött össze. A szakmai rész intenzív szakasszal zárult, huszonnégy héten át napi nyolc órában készültek az indulók a versenyre. Ez kiegészült mentális elemmel is, a felkészítő szakemberek több tréninget tartottak és minden versenyzővel egyénileg is konzultáltak.

A magyar versenyzőkkel szemben az az elvárás, hogy mindenki a lehető legtöbbet hozza ki a tudásából. Remények szerint lesznek magyar dobogósok, de azt hangsúlyozni kell, hogy a mostani WorldSkillsen rendkívül szoros verseny várható, egyre több ország igyekszik az élvonalhoz csatlakozni. A helyezések között nagyon kicsi különbségek döntenek majd arról, hogy ki állhat fel a dobogóra, és ki az, aki ha kicsivel is, de lemarad onnan.

Kazanyban a WorldSkills szervezet tagjai titkos szavazással úgy döntöttek, hogy 2023-ban a 47. WorldSkills versenyt Franciaország rendezheti meg Lyonban.

Az iskolák és a cégek együttműködésére van szükség a szakképzésben, ez egyértelműen látszik a WordSkills fiatal szakmunkások versenyén - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára, aki hozzátette: a magyar versenyzők az erős nemzetközi mezőnyben is jól szerepelnek, megállják a helyüket. Pölöskei Gáborné a fiatal szakemberek világversenyének döntőjén elmondta, a WorldSkills verseny megtestesíti a duális képzés lényegét, a versenyzők felkészítésében az iskolák és a cégek képviselői egyaránt részt vettek. A helyettes államtitkár hangsúlyozta, Magyarországon a szakképzés átalakítása, a keresletvezérelt, duális képzés megerősítése a gazdaság igényeit szolgálja. Ez a folyamat jó úton halad, amit az is mutat, hogy a magyar versenyzők a feladatok megoldásában nincsenek elmaradva. Megjegyezte: a magyar fiatal szakemberek olyan nemzetek között szerepelnek, amelyek kifejezetten versenyspecialisták, éveken keresztül trenírozzák a tanulókat az eredményes szereplésért. Pölöskei Gáborné emlékeztetett, a tavalyi budapesti EuroSkills verseny megszervezése nagy előrelépést jelentett és jó irányba mutatott a szakképzés népszerűsítésében, hozzájárult ahhoz, hogy a kazanyi világversenyre a korábbiakhoz képest jóval több magyar versenyző tudott kijutni.

Bihall Tamás, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara szakképzésért felelős alelnöke , a WorldSkills versenyen tett látogatást követően az MTI-nek nyilatkozva kiemelte: a világ szakmáit felvonultató rendezvényen is jól látszik, hogy gyorsul a technológiai fejlődés, változnak a versenyképességből következő kihívások, a munkavállalóknak egyre nagyobb követelményeknek kell megfelelniük. A kamara alelnöke szerint a magyar vállalatok eltérő módon vesznek részt a duális képzésben. Azt már a legkisebb vállalatok is felismerték, hogy korszerű szakképzés nélkül nincs versenyképesség, a kamara feladata pedig meghúzni a minőségi szintet a szakképzésben - mondta. Hangsúlyozta, hogy a minőségi szakoktatást valamennyi tanuló számára biztosítani kell a duális képzésben, és utalt arra, az idén szeptemberben fordul először elő, hogy hosszú évek után a középfokú oktatásban a szakmát választók aránya átbillent a javukra. Az MKIK alelnöke elmondta, egyetértenek azzal a törekvéssel, hogy az iskolákat meg kell erősíteni, hiszen a pályaválasztásnál a tanuló iskolát választ, ezzel együtt látni kell azonban, hogy a duális képzés lényege, alapja a vállalatoknál folyó gyakorlati oktatás.

Forrás: MTI