Az elmúlt évek hagyományát követve a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal szervezésével 2015. augusztus 28-án Pécset megrendezésre került az Országos Szakképzési és Felnőttképzési Tanévnyitó. A rendezvényre az intézményvezetők mellett meghívást kaptak a szakképesítésért felelős tárcák és az érdekelt szervezetek képviselői is. A rendezvény előadói a kezdődő tanév legfontosabb feladatairól és a szak-és felnőttképzés aktuális kérdéseiről adtak tájékoztatást. Az előadók között volt Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke is, aki a gazdasági növekedés és a gazdaság közeli képzés szoros összefüggéséről beszélt.

Parragh László a hazai szakképzés sikereként ismertette a közelmúltban Sao Pauloban lebonyolított szakmunkás világversenyen, a WorldSkills-en elért kiemelkedőmagyar sikereket. Első alkalommal avattunk aranyérmest (László Attila bútorasztalos), emellett egy ezüstéremmel (Csongrádi Dávid informatikai rendszergazda) és négy kiválósági éremmel térhettek haza versenyzőink, melynek köszönhetően az 55 ország közül Magyarország a 22. helyen végzett.

Az elnök kiemelte az európai szinten innovatív kezdeményezésnek mondható kamarai garanciavállalást, melynek eredményeként a gyakorlati képzés elsődleges bázisai a gyakorlati képzést végző szervezetek. A kormánynak tett kamarai vállalás értelmében 2018-ig a jelenlegi 50 százalék helyett a szakiskolai tanulók 70 százaléka rendelkezik majd tanulószerződéssel.

A gyakorlati képzőhelyeken a gyakorlati képzés feltétele a gyakorlati oktatók mestervégzettségének megszerzése. Ennek érdekében 2015-ben 5 ezer fő gyakorlati oktató támogatott képzését valósítjuk meg. Ez a kamarai rendszer legnagyobb szabású képzési programja, amelyhez uniós és szakképzési támogatást kaptunk.

A kamara gondozásában elindult az országos képzési jegyzék felülvizsgálata. Ezzel megtörténik a szakmai tartalom finomhangolása, amely előkészíti a szakgimnáziumi rendszer 2016. szeptember 1-i bevezetését.

A szakképzés sikerein túl  Parragh László a duális felsőoktatás és a szakképzés átjárhatóságát is megemlítette, mely a szakmunkásképzés zsákutcás jellegének megszüntetését eredményezheti. Szerinte  a duális felsőoktatás hozzájárul a magyar felsőoktatás versenyképességének növeléséhez, valamint a munkaerő-piaci igényeknek megfelelő szakemberképzéshez.

A rendezvényen Parragh László bemutatta a világverseny arany- és ezüstérmeseit, akiket a részt vevők vastapssal ünnepeltek.

Forrás: MKIK