Teljesen átalakulna a szakképzés, létrejönnének a szakgimnáziumok, és jövőben akár havi nettó 50 ezer forintnyi támogatást is kaphat az a középiskolai diák, aki valamely hiányszakmát választ- ezt mondta Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára egy korábbi nyilatkozatában.

 

Ács, épület- és szerkezetlakatos, hegesztő, kőműves és hidegburkoló, szociális gondozó és ápoló. Ez csak néhány azokból a szakmákból, melyekből a legnagyobb hiány van Bács- Kiskun megyében. A Nemzetgazdasági Minisztérium a jövőben az ösztöndíj és a képzési rendszer átalakításával ösztönözné a diákokat, hogy a hiányszakmák valamelyikében helyezkedjenek el. Czomba Sándor, a képzésért felelős államtitkár korábban azt mondta, a számokból jól látszik közel a duplájára nőtt a hiányszakmákra jelentkezők száma az elmúlt években az ösztöndíj programnak köszönhetően, jelenleg 24 ezer szakiskolai tanuló kap ilyen támogatást. Az államtitkár azt mondta, a 2016-17-es tanévtől szeretnék megyénként akár 20-ra növelni a hiányszak-képzések számát a jelenlegi 12-ről, mivel egyértelmű igény van rá. Az iskolaszerkezeti átalakításokról szólva az államtitkár elmondta: a tervek szerint a mostani szakközépiskolákat szakgimnáziumoknak hívnák a 2016/17-es tanévtől, jelezve, hogy az intézmény érettségit ad, felsőfokú oktatásra készít fel, de nem általában, hanem egy-egy szakirányban ad többlet tudást. Itt a negyedik év végén következne az érettségi, majd egy év rátanulással technikusi minősítést kaphat a tanuló.  A mostani szakmunkásképző iskolák szakközépiskolák lesznek a tervek szerint, ahol a tanuló három év alatt megszerezheti a szakmunkás bizonyítványt, de további két év után érettségihez is juthat. Czomba Sándor kitért arra, hogy tovább szeretnék bővíteni a duális képzési rendszert, növelni a részt vevő vállalatok számát, elsősorban mikro-, kis-és középvállalatokat bevonni. Erre jó példa a kecskeméti modell, hiszen a városunkban működő duális szakképzésben tanuló diákok nagy része éppen a KKV szektor cégeinél tanul. Az ösztöndíj rendszerről az államtikár elmondta, ha valaki hiányszakmát választ, hátrányos helyzetű térségben van, tanulói szerződéssel rendelkezik és jól tanul, akár havi nettó 50 ezer forint juttatásban is részesülhet, ami két részből áll. Az egyik a hiányszakmához és tanulmányi átlaghoz kötött, 4,5-ös átlag felett jár, ami nettó 30 ezer forint. Ez egészül ki a duális képzésben a vállalatok által kötelezően adandó tanulói juttatással, aminek a törvény által előírt minimális bruttó összege 10 és 19 ezer forint között van, de ennél többet is adhat a cég. Ezeket összeadva kijön a havi mintegy 50 ezer forintos ösztöndíj.

A cikkhez tartozó videó az alábbi linken keresztül tekinthető meg.

Forrás: Kecskeméti Televízió