Több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitását követően ez a szám tovább növekedhet.

A magyar kormány kiemelt célkitűzése, hogy a környező országokban - így Szerbiában is - növelje gazdasági jelenlétét, nemcsak a kereskedelem, hanem a befektetések terén is - hangsúlyozta Budai Gyula, az Oroszország által elrendelt embargóból fakadó külgazdasági intézkedésekért felelős miniszteri biztos Belgrádban, ahol szerdán megnyílt a Magyar Nemzeti Kereskedőház első szerbiai képviselete.

A megnyitón elhangzott, hogy több mint 400 magyar-szerb vegyes tulajdonú vállalat tevékenykedik Szerbiában, és a Magyar Nemzeti Kereskedőház megnyitását követően ez a szám tovább növekedhet. A magyar-szerb kereskedelmi forgalom a tavalyi esztendőben meghaladta az egymilliárd eurót, és már az idei év első nyolc hónapjában is több mint 700 millió euró volt.

A jelenleg is kiváló magyar-szerb gazdasági kapcsolatok további erősítése érdekében, a Magyar Nemzeti Kereskedőház Belgrád mellett Újvidéken és hamarosan Szabadkán is irodát nyit - mondta.

"A belgrádi iroda megnyitásával egyedülálló lehetőség nyílik arra, hogy hazánk a kereskedőház segítségével a köztársasági szintű minisztériumok, kiemelten az agrár- és kereskedelmi tárcák képviselőivel, valamint a legnagyobb kereskedelmi- és üzletláncok vezetőivel is közvetlen, napi szintű kapcsolatot építsen ki, ami érdemben hozzá fog járulni a kétoldalú gazdasági együttműködés továbbfejlesztéséhez" - fogalmazott Budai Gyula.

A kereskedőház elsődleges feladata, hogy a Szerbiában már ismert és keresett, jó minőségű és magas hozzáadott értéket képviselő magyar áruknak, valamint az új és innovatív hazai termékeknek még nagyobb ismertséget és teret biztosítson - hangzott el.

A magyar kormány reményei szerint a magyar partnerek számára a kereskedőház lehetőséget teremthet arra is, hogy "a szerb partnerekkel együttműködve, ki tudják használni Szerbia számos szabadkereskedelmi megállapodását, elsősorban az Eurázsiai Vámunió adta lehetőségeket" - tette még hozzá a miniszteri biztos.

Kun Gábor, a Magyar Nemzeti Kereskedőház vezérigazgató-helyettese kiemelte: a kétoldalú együttműködés fő területe a mezőgazdaság, illetve az ahhoz kapcsolódó technológiák területe, de akár az autóiparban, akár a gyógyszeriparban is lehet találkozás a szerb igények és a magyar kínálat között.

A Kárpát-medencében folyamatosan nyílnak irodák, a tervek szerint összesen 22 ilyen képviselete lesz a Magyar Nemzeti Kereskedőháznak ebben a régióban - tette hozzá Kun Gábor.

Forrás: ma.hu