Szeptember elejétől igényelhető a digitális jólét hitelprogram az MFB Pontokon

Szeptember elsején elindult a digitális jólét hitelprogram. A kis- és középvállalkozások digitális fejlesztésre kamatmentes hitelt igényelhetnek az MFB Pontokon. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter szerint a Digitális jólét program kedvezményes hitele segíti a magyar kis- és középvállalkozások felkészülését a digitalizáció kihívásaira. A számítások szerint 300-400 vállalkozás kaphat majd támogatást fejlesztéséhez a hat konvergencia régióban.

Bernáth Tamás, a Magyar Fejlesztési Bank elnök-vezérigazgatója a bejelentéskor elmondta, szeptember elejétől nulla százalékos kamatozású hitelt igényelhetnek a kkv-k a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) rendelkezésre álló 7,5 milliárd forint keretből 5 millió forint és 200 millió forint között az MFB Pontokon, a feltételek pedig nem változnak a maximálisan hét évre igénybe vehető hitel futamideje alatt.
Palkovics László leszögezte, a digitális jólét hitelprogram indításának gazdaságpolitikai jelentősége van. Kiemelte, hogy a digitalizáció és a robotizáció átrendezi a munkaerőpiacot, változnak a döntési mechanizmusok, a program segíti a magyar kis- és középvállalkozások felzárkózását nemzetközi versenytársaikhoz a digitális, innovációs képesség és a hatékonyság területén is.
A kormány a Digitális jólét programban kiemelten támogatja a magyar gazdaság felkészülését a digitalizációra, köztük a vállalkozások versenyképességét erősítő fejlesztéseket - hangsúlyozta.
Bernáth Tamás emlékeztetett: nyolc együttműködő bank révén 642 MFB Pontot működtetnek országszerte, és a kkv-hiteleikhez kapcsolódóan mentorálási lehetőséget is igénybe vehetnek a vállalkozások.
Az MFB elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a 2014-2020-as európai uniós fejlesztési ciklusban rendelkezésre álló visszatérítendő támogatások előnye, hogy a forrás a hitel visszafizetését követően is rendelkezésre áll majd az ország számára. Kiemelte, hogy Magyarország a visszatérítendő támogatások felhasználásában is jelentős eredményeket ért el.
Juhász Edit nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért és közműszolgálhatásokért felelős államtitkár a sajtótájékoztatón elmondta, a Magyar Fejlesztési Banknak fontos szerepe van abban, hogy a hazai kis- és középvállalkozások fejlődéséhez kedvezményes lehetőségek álljanak rendelkezésre, ezzel javul a magyar gazdaság versenyképessége is.
Az MFB tájékoztatása szerint a digitális jólét hitelprogram digitális termékek és szolgáltatások fejlesztését célzó projekteket támogat, de bizonyos keretek között elszámolható tárgyi eszköz beszerzése, immateriális javak vásárlása, szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó költség, díjak, jogi, közjegyzői, szabadalmi költség, hazai kiállításon vagy vásáron való részvétel, külpiaci terjeszkedést segítő szolgáltatás, a projekt szakmai megvalósításában közreműködő munkatársak személyi jellegű ráfordítása, útiköltség, kiküldetési költség, általános költség és irodabérlés.

Forrás: MTI

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2