Komplex turisztikai fejlesztés indul Kiskunhalason

Régen megálmodott beruházás megvalósulása kapott zöld utat Kiskunhalason: pozitív elbírálásban részesült a város gyógyhelyfejlesztési pályázata Bük, Gyula, Mezőkövesd és Sopron mellett. A több mint 20 beérkezett pályázat közül csak ez az 5 kapott támogatást. Ennek keretében a Csetényi park komplex turisztikai fejlesztése valósul meg. A beruházások munkahelyeket teremtenek és üzleti lehetőséget, bevételeket hoznak a helyi vállalkozásoknak.  

Megújul, rekreációs és élményparkká alakul a kijelölt terület: a tervek szerint kalandpark, csónakázótó, látogatóközpont, kültéri fitnesz park, étterem, futópálya létesül és kisvonat várja majd a látogatókat. A beruházás részeként a Semmelweis téren információs táblákat helyeznek ki, lesznek új parkolók is, de ebből a 876,6 millió forintos forrásból jön létre a sporthírességek fala is a Bundzsák Dezső Sportközpontban.
Kiskunhalas Város Önkormányzata komoly hangsúlyt helyez a gyógyvízre, mint természetes gyógytényezőre alapozott turisztikai fejlesztésekre. Ennek érdekében átfogó turisztikai stratégiai tervet valósít meg, melynek része volt a víz gyógyvízzé, a fürdő gyógyfürdővé, valamint a település gyógyhellyé minősítésének megszerzése a közelmúltban. A város gyógyhelyfejlesztési stratégiájában azt a célt tűzte ki, hogy a szezont meghosszabbító, egész évben igénybe vehető, piacképes turisztikai szolgáltatások, attrakciók jöjjenek létre, melyek a gyógyfürdő vonzerejére építve, azt kiegészítve komplex élményszerzést szolgálnak. A tervezett látványos és turistacsalogató fejlesztések kiegészítik a gyógyfürdő meglévő kínálatát. Ennek köszönhetően várhatóan több turista hosszabb ideig marad a városban, a szezon kibővül és a turisták többet költenek, megerősödik Kiskunhalas egyedi gyógy- és egészségturisztikai profilja.
A fejlesztés hozzájárul a Bács-Kiskun megyei idegenforgalmi potenciál jobb kihasználtságához is, hiszen az egészségturizmus egyre népszerűbb hazánkban és nemzetközi szinten is, ennek pedig része a gyógy- és termálvizek, valamint a köré épülő szolgáltatások. Ezért különösen fontos a megye fürdőinek és azok épített és természeti környezetének fejlesztése, népszerűsítése.

Forrás: Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2