Akár kétszáz magyarországi vállalat is kiveheti majd a részét a Paks II beruházásból 

A határidőket és a költségvetést mindenképpen tudjuk tartani – ezt a paksi beruházásról mondta az orosz állami atomenergetikai cég, a Roszatom moszkvai központjában a vezérigazgató-helyettes. Kirill Komarov közölte: az ütemterv tartása érdekében hamarosan megjelennek a közbeszerzési felhívások, amelyekre mindenekelőtt magyar, de más európai vállalatokat is várnak.

A cél továbbra is a 40 százalékot elérő magyar beszállítói arány, amelyet teljesen reálisnak tartunk, mert felmérve a lehetőségeket láttuk, hogy magas szakmai színvonalon dolgoznak a magyar cégek. Így mintegy kétszáz magyar vállalattal számolunk, leginkább az építési munkálatok területén, valamint a erőművi berendezések beszállításánál – nyilatkozta a Roszatom vezérigazgató-helyettese.

A beruházás óriási lökést adhat a gazdaságnak rövid és hosszú távon is, a megtermelt energia ugyanis évtizedekre biztosíthatja majd az olcsó villamos áramot. Az M1 stábját körbevezették abban a dél-oroszországi erőműben, amely mintául szolgál az új magyar blokkokhoz is. Majdnem egy éve működik már, és eddig jók a tapasztalatok. A világ jelenlegi legmodernebb atomerőművi blokkja a dél-oroszországi Novovoronyezsben működik. Paks II tervezett reaktorai ehhez igencsak hasonlóak lesznek, ezért az itt megszerzett tapasztalat rendkívül fontos lesz majd az új magyarországi blokkok működése szempontjából.

 

 

 

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2