Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata fejlesztési elképzeléseinek megvalósítása során a gazdaságfejlesztést és a foglalkoztatás növelését helyezi a középpontba. Ehhez a fő forrást a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program biztosítja. A helyi foglalkoztatási együttműködésekre szóló felhívás paktumok létrehozását szorgalmazta. Kecskemét sikeresen pályázott; a projekt konzorciumi formában valósul meg; a partner a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal.

A „Helyi foglalkoztatási együttműködések a megyei jogú város területén és várostérségében Foglalkoztatási Paktum Kecskeméten” elnevezésű projekt március 29-i nyitórendezvényén részt vett a paktum-szervezeti megállapodást aláírók között Sipos Zsolt, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkára is.

Jelenleg 17 szervezet és önkormányzat dolgozik közösen az elhelyezkedést segítő támogatás kidolgozásán. A vállalkozásoknak nagyon fontos a jól képzett, elegendő számú munkaerő – hangzott el a rendezvényen, a kecskeméti Polgármesteri Hivatalban. Kiemelt hangsúlyt kap az öt éves projekt során az 50 év felettiek foglalkoztatásának elősegítése. Ebben országos szinten is példaértékű a paktum.
Kecskeméten jelenleg több, mint 3000 embernek tudnának a vállalatok munkát biztosítani. Szemereyné Pataki Klaudia elmondta: az előrejelzések szerint a projekt végére, azaz 5 év múlva ez az igény minimum megduplázódik. Az előző évek gazdaságfejlesztési beruházásai ugyanis most fordulnak termőre – hangsúlyozta Kecskemét polgármestere.

Fotó: Banczik Róbert

A témáról további információk: hiros.hu, keol.hu

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2