A Magyarországon működő vállalkozások döntő része a kis- és középvállalkozások csoportjába tartozik. A kkv-szektor gazdasági szempontból jelentős szerepet tölt be az ország jövedelemtermelésében, a külföldi tőke működtetésében, a beruházásokban, valamint társadalmi aspektusból a munkahelyteremtésben, foglalkoztatottságban.

 

A kkv-k gazdasági szerepe felértékelődött, melynek hátterében elsősorban nagyvállalati folyamatok húzódnak meg, ugyanis költségcsökkentési céllal tevékenységeik jelentős részét kihelyezték. A beszállítók számottevő része a kisebb méretű, rugalmasabban működő vállalkozások közül kerül ki. Míg eleinte a kkv-k csupán a helyi gazdaságban, azon belül is a lakossági szolgáltatásokban működtek, addig újabban az innovatív üzleti szolgáltatások területén is megjelentek. Ezek főképp a hálózatra alapozott globális piacra kilépő vállalkozások.

2012-ben 644 ezer kkv-t tartottak nyilván az országban, számuk egy év alatt mintegy 46 ezerrel csökkent. A fogyás főként a kis létszámmal, és egyéni vállalkozás formájában tevékenykedő szervezeteket érintette, állományuk 15%-kal lett kevesebb, míg a társas formában működőké stagnált. A 10–49 fős kis-, valamint az 50–249 fős középvállalkozások száma egy év alatt nem változott jelentősen, ellenben mikrovállalkozásoké 6,8%-kal csökkent.

A működő kkv-k 95%-a mikrovállalkozásnak minősült (azaz kevesebb, mint 10 fős létszámmal működött), 4,0%-a 10–49 fővel tevékenykedett, míg a középvállalkozások (50–249 fős) aránya nem érte el az 1%-ot (0,7%).

2012-ben 27.867 külföldi érdekeltségű kis- és középvállalkozás működött az országban. Emellett mindössze 462 nagyvállalat volt külföldi tulajdonban. A 18 573 milliárd forint külföldi tőke nagyobb része (több mint hattizede), 11 281 milliárd forint összeg a kkv-szektorban koncentrálódott, a legalább 250 fős cégek – a szervezetek között képviselt súlyuknál nagyobb arányban – 6842 milliárd forinttal rendelkeztek.

Forrás: sikeresceg.hu

Rendezvénynaptár

April 2024
M T W T F S S
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30

Kamarai Videók

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

logo

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

MVP logo GINOP2