Változnak a munkahelyteremtő bértámogatás igénylésének feltételei

Célzottabbá vált a koronavírus-válságot enyhítését célzó Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében meghirdetett munkahelyteremtő bértámogatási program: a kormány 2020. július 16-tól a nehezebben foglalkoztatható személyek munkaerőpiaci integrációjához járul hozzá, így a támogatás a 25 év alatti regisztrált álláskeresők, illetve a tartós álláskeresők esetében kérvényezhető.

A támogatás lényege, hogy a kormány a vállalkozásoktól a 6 hónapos bértámogatás mellé 3 hónap továbbfoglalkoztatást vár el, így a programban résztvevőknek 9 hónapig biztosítottá válik a foglalkoztatása. A kormány a támogatott fél év alatt legfeljebb havi 200 ezer forintot térít meg a munkáltatónak, ami az álláskeresők bruttó munkabérét és a hozzá kapcsolódó munkáltatói járulékokat tartalmazza. Ez azt jelenti, hogy minden egyes álláskereső elhelyezkedését és munkahelyének megőrzését közel havi nettó 112 ezer forintnyi állami bértámogatás segíti, ami a továbbfoglalkoztatás időtartamával együtt 9 hónap alatt így elérheti a nettó 1 millió forintot.

A kormány célja továbbra is az, hogy a komplex gazdaságvédelmi intézkedésekkel megvédje a magyar munkahelyeket, illetve a megszűnők helyébe újakat hozzon létre, amelyek a gazdaság újraindulásához is hozzájárulnak. A munkahelyteremtő bértámogatási programmal eddig több mint 34 ezer regisztrált álláskeresőt sikerült visszajuttatni az elsődleges munkaerőpiacra, az elhelyezkedők 80 százaléka a veszélyhelyzet után munkájukat vesztettek közül került ki.

A programmal kapcsolatos részletekről továbbra is bárki tájékozódhat a munka.hu oldalon.

 

Forrás: ITM Kommunikáció


Rendezvénynaptár

August 2020
M T W T F S S
1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31

Csaladbarat hely vedjegy munkahely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Csaladbarat hely vedjegy szolgaltato hely WEB SZSZ2020 allo webes felhasznalas

Kamarai Videók

Várható események

evszazadokoroksege

Új Széchenyi terv - banner

logo

Intelligent Energy EU - logó

tamop234

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó

Kiemelt partnerek

Pályázati tanácsadók

Magyar Kereskedelmi és Iparkamara - logó

MVP logo GINOP2

web banner 650x650

Közösségi Gazdaság- és Társadalomfejlesztési Központ - logó