Évszázadok öröksége - Fejezetek Kecskemét gazdaságtörténetéből címmel rendezte meg a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara azt a kiállítást, amelynek célja Kecskemét gazdaságtörténetének bemutatása a céhes időktől kezdve átfogó várostörténeti háttérrel, a 650 éves város históriájába ágyazva. A kiemelt jelentőségű tárlat október 31-ig hétfő kivételével naponta 10 és 18 óra között látogatható Kecskeméten a Rákóczi út 4. szám alatt, a volt SZIGMA épületében.

lnia szervezkHistoria est magistra vitae - avagy a történelem az élet tanítómestere. Ezzel a gondolattal nyitotta meg a kiállítást Gaál József. A Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hangsúlyozta: a kecskelegelőktől a három ágú csillagig vezet az a virtuális út, amin végig járva megismerhető a 650 éves hírös város gazdaságtörténete. A jelentős mérföldköveket emelte ki köszöntőjében Székelyné Kőrösi Ilona művelődéstörténész, főmuzeológus, a kiállítás kurátora.
Sokak szervező, szakmai és anyagi támogatásával valósult meg ez a nagyszabású kiállítás. Rekord létszámú látogató érkezett a megnyitó ünnepségre.
A tárlat és a kapcsolódó programsorozat nemcsak ismeretterjesztő, hanem pályaorientációs és motivációs élményt is szeretne nyújtani. Egyik fő célcsoportja a pályaválasztás előtt álló diákság. Számukra az egyik legfontosabb üzenet az iparos lét és az értelmes kétkezi munka presztízsének tudatosítása.

Szervezők:
Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara - főszervező
Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata
Kecskeméti Katona József Múzeum
Bács-Kiskun Megyei Katona József Könyvtár
Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltára
Kecskemét és Vidéke Általános Ipartestület
Neumann János Egyetem
KSZC Kandó Kálmán Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája
KSZC Gáspár András Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

 

Szakmai felelősök:
Székelyné Kőrösi Ilona művelődéstörténész, főmuzeológus, a kiállítás kurátora
Egyediné Gál Erika, a BKM-i Katona József Könyvtár helyismereti gyűjteményének munkatársa
Hajagos Csaba, a Kecskeméti Katona József Múzeum történeti-néprajzi gyűjteményének vezetője
Hlbocsányi Norbert, a Magyar Nemzeti Levéltár Bács-Kiskun Megyei Levéltárának főlevéltárosa

Kivitelezők:
Ballus Tivadar
GNC Design
KIK-FOR Kft.
Print 2000 Kft.
Raster Grafikai Stúdió
Tóth Viktor

Támogatók:
lnia tmogatk

DSC_0389.jpg DSC_0390.jpg DSC_0392.jpg

DSC_0393.jpg DSC_0396.jpg DSC_0397.jpg

DSC_0400.jpg DSC_0404.jpg DSC_0408.jpg

DSC_0411.jpg DSC_0413.jpg DSC_0414.jpg

DSC_0415.jpg DSC_0416.jpg DSC_0418.jpg

DSC_0421.jpg DSC_0423.jpg DSC_0424.jpg

DSC_0429.jpg DSC_0432.jpg DSC_0434.jpg

DSC_0435.jpg DSC_0436.jpg DSC_0440.jpg

DSC_0441.jpg DSC_0442.jpg DSC_0446.jpg

DSC_0450.jpg DSC_0453.jpg DSC_0455.jpg

DSC_0456.jpg DSC_0461.jpg DSC_0463.jpg

DSC_0466.jpg DSC_0468.jpg DSC_0472.jpg

DSC_0474.jpg DSC_0476.jpg DSC_0478.jpg

DSC_0481.jpg DSC_0482.jpg DSC_0484.jpg

DSC_0485.jpg DSC_0487.jpg DSC_0489.jpg

DSC_0491.jpg DSC_0495.jpg DSC_0496.jpg

DSC_0498.jpg DSC_0499.jpg DSC_0501.jpg

DSC_0505.jpg DSC_0509.jpg DSC_0516.jpg

DSC_0519.jpg DSC_0521.jpg DSC_0525.jpg

DSC_0531.jpg DSC_0533.jpg DSC_0534.jpg

DSC_0535.jpg DSC_0536.jpg DSC_0540.jpg

DSC_0544.jpg DSC_0545.jpg DSC_0546.jpg

DSC_0547.jpg DSC_0550.jpg DSC_0551.jpg

DSC_0552.jpg DSC_0557.jpg DSC_0558.jpg

DSC_0576.jpg DSC_0577.jpg DSC_0585.jpg

DSC_0588.jpg DSC_0592.jpg DSC_0593.jpg

DSC_0594.jpg DSC_0595.jpg DSC_0596.jpg

DSC_0598.jpg DSC_0600.jpg DSC_0604.jpg

DSC_0605.jpg DSC_0608.jpg DSC_0609.jpg

DSC_0615.jpg DSC_0617.jpg DSC_0620.jpg

DSC_0623.jpg DSC_0624.jpg IMG_20180913_1331221.jpg

IMG_20180913_1333071.jpg IMG_20180913_1334031.jpg IMG_20180913_1334081.jpg

IMG_20180913_1336481.jpg IMG_20180913_1722381.jpg