Megnyílt a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamarában az "Értéket Teremtek - Vállalkozom - A munka világa" című országos fotópályázat kiállítása. A megnyitón a pályázó fotósok jelentős számban vettek részt.

Péjó Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Kereskedelmi és Iparkamara kalocsai képviseletvezetője ötlete alapján öt éve rendezik meg Orosziné Varga Zelma kereskedelemfejlesztési és kommunikációs vezető közreműködésével a fotópályázatot.

- Immár ötödik éve döntött úgy a kamara, hogy vállalt szerepében, mellyel több mint 120 szakma képzését, felügyeletét látja el, ezeket a szakmákat oly módon is népszerűsíti, hogy fotópályázatot hirdet - mondta a kiállítás megnyitón Péjó Zoltán. A képanyagot minden képviseleti városban bemutatjuk, hogy népszerűsítsük a kétkezi szakmákat. Segítve ezzel a pályaválasztó fiatalokat is.

A kamara másik célja az volt a kiállítás megrendezésével, hogy bepillantást engedjen a különböző cégek, üzemek életébe. Mely legtöbb esetben csak azok számára ismert, akik ott dolgoznak.

- A kettősséget, hogy művészi képek szülessenek, és különböző szakmákat bemutassunk, meglehetősen nehéz a zsűrizés során összehangolni - ismerte el Péjó Zoltán. A zsűri tagjai idén Bahget Iskander fotóművész, Fehér Kálmán, a Magyar Fotográfiai Múzeum munkatársa és Péjó Zoltán kamarai képviseletvezető voltak. Az idei esztendőben 36 alkotó 165 képét értékelte a zsűri, melyből végül 23 fotós 40 képet választották be a kamara székházában csütörtök délután megnyitott tárlatba.

A pályázaton első díjat nyert Stefkovics János „Vevőre várva" című fotója. Második lett Kovács Gábor (Elmélyülten), harmadik pedig Hatvani Ágnes (Utolsó mozdulatok). Különdíjat kapott Ligeti László (Magasban) és Tóth Ferenc (Vándor fotográfus).

A kamarai tárlatot Fehér Kálmán nyitotta meg, majd átadták a díjakat. A kiállítás anyagát a következő hetekben több városban is bemutatják majd, ezáltal is népszerűsítve a vállalkozások értékteremtő munkáját.

Forrás: kecskemeti-hirhatar.hu

A fotókiállítás megnyitón készült képek az alábbi linken tekinthetőek meg.

A fotókiállításon kiállított fotók az alábbi linken tekinthetőek meg.